Mit kívánunk a gyerekektől?

Mifelénk teljesen normálisnak számít, hogy a szülőknek konkrét elképzeléseik vannak gyermekeik életéről. A gyerekeknek meg kell kapniuk az általunk elképzelt oktatást, és a szülők által sugalmazott pályára kell lépniük. Ráadásul azzal kell összeházasodniuk, akit a szülők is megfelelőnek tartanak.
A gyerekeket kicsi koruk óta megterheljük a szülők vágyaival, pedig ezáltal akadályozzuk önálló fejlődésüket.

Gyermekünk azonban nem a tulajdonunk: a gyerek életfeladatunk, vagy legalábbis annak egy része. Célunk pedig csak az lehet, hogy ők is megtalálják az önmagukhoz vezető utat, és felelős felnőttekké váljanak. Nem tervezte a teremtés, hogy sémába kényszerítse a gyerekeket, hogy előírja, mit tehetnek és mit nem, hogy milyennek kell lenniük és milyennek nem. A mi feladatunk az, hogy fejlesszük bennük a pozitív erőket, és megadjuk nekik azt a szabadságot, amellyel ezt kifejleszthetik képességeiknek és elképzeléseiknek megfelelően. Mindabban támogatnunk kell őket, ami a fejlődésüket segíti. Meg kell közben tanulnunk az önkorlátozást. A nevelés legjobb módja még mindig az, hogy példaképként szolgálunk.


Károly eljött a szemináriumomra. Amikor megismerkedtünk, sovány, kapkodó, igen bizonytalan fiú volt. Alig merte kinyitni a száját a többiek jelenlétében, és ha megszólalt is, beszéde akadozó, darabos, hal volt. Kiderült, hogy Károly szülei igen gazdagok, egyedüli gyerekként a nagy családi céget kell majd továbbvinnie. Károlynak azonban semmi köze nem volt a cégvezetéshez vagy a menedzseléshez: tehetsége művészi területen nyilvánult meg.

Csodálatosan festett, és régebben, amikor még volt rá ideje, pontosabban, amikor a családja még több időt adott neki erre, nagyszerű képeket festett. A diáktársai rajongtak a festményeiért. Ennek azonban drasztikusan végett vetett az, hogy apja maga mellé vette a cégbe. Végig kellett járnia a szamár létra minden fokát, hogy apja majd nyugodtan a kezébe adhassa a "birodalom" kulcsait. Mivel pedig Károlyt kicsi kora óta engedelmességre nevelték, természetesen itt is beállt a taposómalomba, és megtett mindent, amit csak elvártak tőle.

Életkedve aztán az évek során szépen lassan elapadt. És még rosszabb is következett: rossz döntéseket hozott, amelyek veszteséget jelentettek a cégnek. Hiányzott belőle a belső egyetértés, az öröm a munkában, semmi élvezetet nem talált benne, épp csak a kötelességét teljesítette. A szeminárium során világossá vált előtte, hogy ha sürgősen ki nem bontakozik a szülei kötelékéből, akkor az egész élete rámegy.

Milyen sok gyermeket ér hasonló sors, mert - bár a legjobb szándékkal - a szülők olyan pályára kényszerítik, amely nem az ő választása! Ennek oka pedig az, hogy a szülők nem akarják őt, és vele a saját elképzeléseiket és vágyaikat elengedni.

És Ön? Hogy bánik ön a gyerekeivel? Vajon már rájuk nyomta saját elvárásainak bélyegét, vagy engedi őket szabadon választani? Ad-e teret nekik, engedi-e őket, hogy önmagukra találjanak? Ha igen, akkor gratulálok. Akkor ön valóban felelősségteljes szülő. Ha azonban szellemileg fogolyként tartja a gyerekeit, akkor itt al egjobb alkalom, hogy változtasson ezen.

Oldozza fel a gyerekeit az elvárások köteléből!
Gyermekei nem azért vannak, hogy az ön saját álmait, vágyait teljesítsék be. Ehhez az ön saját életében kell megkeresnie a lehetőségeket.
És azt se higgye, hogy a gyerekeit fel kell készítenie az életre - hiszen már most is abban élnek. Minden áldott nap az életet élik - a saját életüket.

Ne is tiltson meg nekik semmit, hanem inkább engedje meg és segítsen nekik, hogy felfedezhessék.
Akkor veheti észre legjobban, hogy mennyire önállóak a gyerekei, ha több, azonos genetikai háttérrel rendelkező gyermeke van. Ugyanabban a környezetben nőnek fel, feltételezem, hogy egyformán szereti is őket - mégis mindegyik egészen másmilyen lesz. Valamennyien individuumokká, egyénekké növik ki magukat, saját jellemmel, saját önálló lénnyel.

Gondoljon arra is, hogy az a gyermek, akit könnyen kormányozhatunk, nem feltétlenül jó gyerek, inkább csak kényelmes gyerek. Lehet, hogy titokban mindenki ilyen könnyen kezelhető gyerekre vágyik, hiszen az önfejűség konfliktusokat és erőfeszítéseket követel. Ilyen módon az önfejű gyerekre rásütjük a "rossz gyerek" bélyeget, és ettől kezdve így is beszélünk róla. "Rossz gyerek vagy, nem raktad rendbe a szobádat", mondjuk neki, vagy "mert már megint rossz jegyet kaptál matekból".

Ám ilyenkor gyakran összekeverjük a tettet a tettessel. Szeretet megvonással büntetünk. Márpedig a szeretet megvonása, még ha csak rövid ideig tart is, nem nevelési eszköz. Inkább valami ilyesfélét kellene mondanunk neki: "Szeretlek, de egyáltalán nem tartom rendjén való dolognak, hogy nem tanulsz matekból, és rossz dolgozatokat írsz, és az sem tetszik, hogy a szobád rendetlen, de szeretlek.
Figyelj jobban oda a matekra, és légy szíves, rakd rendbe a szobádat."
Ha így szólunk a gyerekünkhöz, akkor életfeladatunk egy részét teljesítjük. Lehetőséget adunk a gyerekeknek arra, hogy saját személyiségük legyen, saját életüket éljék, és majd ők is be tudják teljesíteni életfeladatukat. Hát nem boldogító ez a tudat?

Elengedem a gyermekeimmel szembeni elvárásaimat - Szuggesztió>>>

Kurt Tepperwein

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

222

lap tetejére

111

lap tetejére

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A légzés gyógyító ereje - Természetes terápia

Szabadulás a félelemtől és a depressziótól 1.rész

HOGYAN TANULJUK MEG AZ ELENGEDÉST?